FŐOLTÁR AZ ÁRKÁDSOR ÖLELÉSÉBEN
A mohácsi Fogadalmi templom oltára
A Fogadalmi templom – amely még most sincs kész, – az 1926. augusztus 29.-ei* alapkőletételt követően szakaszosan, sokszor évek kihagyásával épül. Berendezési tárgyaihoz különös történetek fűződnek, melyeknek hűséges őrzői a templom falai.
A templom 1940. augusztus 29.-ei felszentelésekor a főoltáron még csak a középen álló Magyarok Nagyasszonya szobra állt, ekkor még dicsfény nélkül. A szobor alapanyaga ruskicai márvány, melyet a Főváros engedélyével,a Parlament előtt álló Andrássy szobor talpazatáról fűrészelt le Szentessy Géza szobrászművész, a szobor alkotója.
A szentély, a félkupolával fedett apszis, 1944-ben kapta meg rózsaszínű siklósi márványból a padlóburkolatát.
Az oltár főszobrának mandula formájú dicsfénye a mandorla, és a hat angyal 1951-ben készült el hársfából, Oszwald György nagymarosi faszobrász kivitelezésében.
Az oltár közepén áll a tabernákulum, az Oltáriszentség helye. A tabernákulum ajtaja ugyanolyan sárgarézből van, mint az oltáron álló hat gyertyatartó. A sárgarezet a II. világháborús debreceni tankcsatában résztvevő amerikai repülőgépek lehullott lövedékhüvelyeiből kovácsolták. Az ajtókat és a gyertyatartókat 1951-ben helyezték el az oltáron.
A főoltár mögött a kilenc ívű árkádsor öleli körül a szentélyt, mely nyolc oszlopon áll. Az oszlop, mint jelképesen világokat összekötő szerkezeti elem, a felemelkedés kifejezője. Templomunk alapítóinak neveit ezeknek az oszlopoknak a töveiben helyezték el.
Az oltár fölött a kilenc, egyenként 4 m magas színes üvegablak a templom felszentelésekor már a helyükön álltak.
* Augusztus 29. a Mohácsi csata évfordulójának napja
A cikk forrása: Tájékoztató a Mohácsi Csatatéri Emléktemplomról / Írta: Tihanyi János apátplébános. A pécsi egyházmegyei hatóság 632/1956. számú jóváhagyásával. Jegyzetsokszorosító Üzem, Budapest, 1956
(se)